Vége a Black Sabbath-nak?

2015. március 23. 09:11 - Angus Yang

Tegnap került fel a netre az Ozzfest turné japán állomásait reklámozó promo klip, amelyben Sharon Osbourne üzen angolul a japán rajongóknak. Ozzy felesége, aki mint ismeretes egyben menedzsere is, elmondja, hogy az Ozzfest turné ez év november 21-én és 22-én tér vissza Japánba.

black-sabbath-grammys-2014-red-carpet-650-430.jpg

Sharon a promo klipben hozzáteszi, hogy ez a két koncert lesz a Black Sabbath búcsúja. A médiában elkezdődtek a találgatások, ugyanis nem derül ki pontosan, hogy az említett koncertek az utolsó koncertek lesznek-e, vagy pedig egy búcsúturné első állomásai, nagy valószínűséggel utóbbi.

Ozzy tavaly ősszel egy interjúban már elmondta, hogy 2015-ben még készítenek egy utolsó Black Sabbath stúdió albumot és utána búcsúturnéra indulnak. Hozzátette, hogy szeretnék, ha ezen a végső eseménysorozaton Bill Ward is részt venne. Mint ismeretes, a 2013-as Black Sabbath összeállás során az eredeti dobosnak problémái voltak leendő szerződésével és nem csatlakozott Ozzy-ékhoz.

Ozzy nagyon elégedett az újra összeállt Black Sabbath munkájával. Ahogy elmondta, nem csak hakniztak, megcsináltak egy lemezt és teljes erőbedobással csinálták végig a koncerteket, mind a 84-et. Ozzy úgy tervezi, hogy a búcsúturné után ismét szólókarrierjére koncentrál.

Íme az említett rövid reklám klip Sharonnal, majd egy részlet a 2014-es bolognai Sabbath koncertből. 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása