Robert Plant még ma is királyul énekel, például Led Zeppelint is.

2015. szeptember 20. 11:54 - Angus Yang

A dolog szépsége, hogy nem érezzük magunkat kínosan, miközben Plantet hallgatjuk, ahogy a Whole Lotte Love-ot énekli, sőt.

plant_2015.jpg

A 67 éves énekes, aki zenekarával a hatvanas évek végén műfajt teremtett, mára lehetne akár egy elhízott, kopaszodó, piás, megkopott hangú rocker, aki pár száz fős klubokban haknizik és a régi lemezek után járó (nem kis) honoráriumokból éli életét. Ennek pont az ellenkezőjét csinálja és nem is akárhogyan.

Plant ahelyett, hogy például a nemrég újra kiadott és méltán sok példányban eladott teljes Led Zeppelin (bónuszokkal tuningolt) diszkográfiából befolyt pénzeket számolgatná, inkább zenél. Albumokat ad ki, koncertezik, új műfajokban próbálja ki magát. Most éppen Kanadában turnézik, ahol kísérőzenekarával a Space Shifters-szel többek között Zeppelin dalokat is játszanak és szerintünk az énekes teljesen rendben van. Hogy ehhez Jimmy Page mit szól az egy másik dolog, ugyanis Plant hajthatatlansága miatt nagyon komoly, Zep összeállásra tett ajánlatokat kellett a közelmúltban visszautasítania. 

Íme 3 videó a torontói koncertből. (a The Lemon Song 1:20-nál a Whole Lotta love 2:25-nél indul)

                                       

forrás: Guitarplayer

 

 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása