Nem hinnéd: 40 éves a Kiss - Dressed To Kill albuma

2015. március 20. 09:51 - Angus Yang

Talán hihetetlen, de pontosan 4 évtizede, 1975 március 19-én jelent meg a Kiss harmadik stúdióalbuma. A borítón a zenekar New York egyik híres utcasarkán pózol, az öltönyök pedig a Wall Street csillogását, pompáját hivatottak kigúnyolni. Kevesen tudják, de a banda ekkor még a Wall Streettel ellentétben nem állt túl jól anyagilag. Még a képen szereplő öltönyök is kölcsönben voltak náluk. kis-a005_800.jpg

Pedig a zenekar ekkor már szépen keresett a turnékon, a hetvenes évek közepén már Amerika legnagyobb koncert-attrakciói között tartották számon fellépéseiket. A befolyt pénzeket viszont azonnal visszaforgatták színpadi megjelenésük látványosabbá tételére, vagy egyéb promócióba. Nem túlzás azt állítani, hogy pénztárcájuk szűkebbre volt szabva, mint Gene Simmons zakója az album borítóján. Az öltönyöket  amúgy menedzserüktől, Bill Aucion-től  kapták kölcsön az alkalomra. Egyedül Peter Criss mondhatta el magáról, hogy a saját ruhájában fényképezték le.

A Kiss a borító fotózása közben, a kölcsön-öltönyökben

kiss-standing-at-the-corner-of-23rd-street-and-8th-avenue.jpg

Mint ismeretes, az album kevesebb mint fél évvel az előző Dressed To Kill című lemez megjelenése után került a boltokba és egy évvel az első Kiss album után. A sietségnek nem csak a banda rossz anyagi helyzete volt az oka. Ennél súlyosabb volt a helyzet, kiadójuk, a Casablanca Records is gyakorlatilag vegetált, szinte a csőd szélén állt. A tulajdonosnak, Neil Bogartnak a Kiss-ben volt minden reménye, tőlük várta, hogy lökést adjanak cégének egy esetlegesen jól sikerült albummal.

Neil Bogart kérésére, vagy inkább könyörgésére a zenekar tehát idő előtt stúdióba vonult, annak ellenére, hogy még nem sikerült kipihenni az előző turné fáradtságait. A producerkedést maga a tulajdonos vállalta el, nem mintha értett volna hozzá - egyszerűen nem volt pénze producerre. 

A nyomás, sürgetés ellenére a zenekarnak sikerült harminc percnyi tisztességes anyagot összehoznia. Utólag elmondhatjuk, hogy a lemez nem tartozik a Kiss legsikeresebb albumai közé, de található rajta néhány nagy sikert megért nóta. A listákra is felkerült  a Rock and Roll All Nite című Simmons-Stanley szerzemény, de gyorsan kötelező koncertdarabbá vált a C'mon and Love Me és a Rock Bottom is.

A vált anyagi sikert és a kiadó számára a fellélegzést mégsem hozta el az album. Az áttörésre a következő lemezig még várni kellett, amikor is a Kiss megjelentette minden idők egyik legsikeresebb koncertlemezét, az Alive! című dupla albumot.

Végül következzen a Rock N Roll All Nite promo klipje.

 

 

 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása