A rockzene történelme során számos alkalommal álltak össze a műfaj legnagyobbjai a színpadon egy hosszabb-rövidebb közös zenélés erejéig. A helyszín néha egy stadionban volt, néha egy füstös kiskocsmában. A magyar médiák rock és metál mentessége miatt - amely a mai napig nem változott - ezekről a jeles eseményekről mi itthon rendre lemaradtunk. Most induló és hetente jelentkező sorozatunkban a világháló segítségével csemegézünk az alkalmilag verbuválódott bandák felvételei között.
Az első részben egy 26 évvel ezelőtti eseményről emlékezünk meg. Akkoriban, 1989 nyarán indult Amerikában a Rolling Stones 'Steel Wheels' turnéja. A nagyszabású koncertsorozat állomásain más-más előzenekarok melegítették Jaggerék számára a színpadot, többek között a Dan Reed Network, a Guns 'N Roses, a Living Colour és a Gun.
A turné sikerességére jellemző, hogy a Los Angeles-i Memorial Coliseumban egymás után négy teltházas koncertet adott a Stones. Ezen a négy estén az előzenekar az akkor már erősen sikerei csúcsa közelében járó Guns 'N Roses volt. A GNR koncertjeit kisebb incidens kísérte, Axl ugyanis bejelentette, hogy ez a négy fellépés az utolsó produkciója a zenekarral, ha annak bizonyos tagjai nem hagynak fel a drogokkal.
Két hónappal később a Stones-turné utolsó amerikai állomásának az Atlantic City-ben lévő Convention Center adott helyet. Az aréna a legkisebb -14 ezer férőhelyes - helyszín volt a turné folyamán, viszont Jaggerék a zeneiparban akkor még nem túl elterjedt payperview tv-közvetítéssel kívánták a többi rajongóhoz eljuttatni a show-t. A rendszer lényege, hogy külön erre az alkalomra fizetsz kb. 20 dollárt a kábelcsatornának és otthon a kanapéról élőben nézheted a bulit. Az alkalomhoz méltóan a zenekar hosszabb, 3 órás műsort adott, olyan vendégek közreműködésével, mint Axl Rose, Izzy Stradlin, Eric Clapton és a blues-ikon John Lee Hooker.
Jagger karizmatikusságára jellemző, hogy annak ellenére hívta meg Axl-ékat a showra, hogy akkoriban az amerikai sajtó eléggé fújolt a GNR-re. Leginkább a balhéikat valamint a dalszövegeikben helyenként előforduló, feketéket és melegeket kirekesztő utalásokat emelték ki a zenekar munkásságából, nem pedig az eladott lemezmilliókat. Ha valaki, Mick Jagger megtehette, hogy tesz a sajtóra, amely még a Rolling Stones-t is kikezdte a GNR-rel való együttműködés miatt. Szóval Mick tojt az újságírókra, talán azért, mert neki is volt baja velük rendesen 20 évvel korábban.
A koncert a Start Me Up-pal kezdődött és a publikum végig Jagger hatása alatt maradt, a Stones elvarázsolta a nézőket. A kilencedik szám után Jagger így konferálta fel a színpadra érkező vendégeket :" Los Angelesben ismerkedtünk meg ezekkel a srácokkal, amikor együtt koncerteztünk, nagyon jó fejek voltak. Most átjöttek a Keleti Part-ra, hogy kicsit rendbe hozassák a tetkóikat. Engedjétek meg, hogy bemutassam Axl-t És Izzy-t a Gun 'N Roses-ból ! " Ezután a 7 fősre egészült csapat eljátszotta - a Stones történetében színpadon először - a Salt of the Earth című '68-as Rolling Stones-dalt. A történelmi produkció itt most megtekinthető, méghozzá ingyen :-)