Nem tévedés a cím, a zenekar az április 18.-i Record Store Day alkalmából egy érdekes kiadványt jelentet meg. Amíg a legtöbb zenekar egy bakelit LP, vagy kislemez kiadásával emlékezik meg e napról, addig a Metallica idén egy merőben új ötlettel jelentkezett.
A zenekar úgy döntött, hogy 'Lemezboltok Napjára" úgy emlékezik meg, hogy egy nagyot ugrik vissza az időben. Végigböngészték az archívumukat és így került elő a "No Life 'til Leather" demo kazetta, amit 1982-ben készítettek. A rajta lévő hét számot remaszterizálták, ügyelve arra, hogy megtartsák az akkori hangzást, hangulatot. A kazettán lévő feliratok pedig az eredeti, Lars Ulrich által kézzel írt szövegek pontos másai.
Lars Ulrich a megjelenés kapcsán mesélt kicsit az akkori időkről. "Kb 50-100 darab készült a kazettából, ezeket postán küldtük szét, a rajongóink pedig lemásolták egymásról, így terjesztettük a zenénket", mondta el a dobos, aki akkor 18 éves volt és hozzátette " akkoriban rengeteget buliztunk, nagyon lelkesek voltunk és emlékszem hogy az Iron Maiden pólóinkban nagyon kitűntünk az akkori Los Angeles-i zenei zenei élet figurái közül. Aztán egy év múlva lemezszerződést kaptunk és megjelent a Kill 'Em All. A történetet innen már mindenki tudja. A kazettát jó, ha 10 ember le tudja majd játszani, de gondoltuk, ez egy méltó megemlékezés és a rajongók díjazni fogják." A demón Hetfield és Ulrich mellett Dave Mustain és Ron McGovney játszik.
Az anyag valamikor nyáron CD és LP formátumban is megjelenik majd, de kétségkívül király ötlet a kazetta és bőven elfér majd a fanatikusabb rajongók polcán a többi ereklye között. A zenekar közben tovább kutakodik a padláson a beporosodott dobozokban és további ritkaságok kiadását tervezi.
A teljesség jegyében a tracklist :
1. Hit The Lights
2. The Mechanix
3. Motorbreath
4. Seek & Destroy
5. Metal Militia
6. Jump In The Fire
7. Phantom Lord
Elisorne 2015.03.04. 09:30:38